Archive for 2008. november

duci balerinák a párnádon

november 30, 2008

ajándékboltokban böngésztem ma reggel: arra voltam kíváncsi, hogy mit is vehetnék egy balerinának karácsonyra. gugla úr szerint a legnépszerűbb ajándék a balettcipő. van ebből selymes és bolyhos, pántlikás és gumis, rózsaszínű és fehér. aztán felfedeztem egy protokoll-ajándékboltot, ahonnan – bűntudatukat enyhítendő- színházfőnökök vásárolhatnak apró tárgyakat kizsigerelt táncosnőiknek. itt van például ez a balettcipő-óra: éppen annyira dísz-funkcionális, amennyire egy karácsonyi ajándékhoz illik: az apró számlapon alig látni, hogy hány óra, viszont a hasznavehetetlen cipőt legalább jól látni. végül úgy döntöttem, hogy minden táncoskedvű barátnőmnek ezzel a balerina-mintás párnahuzattal kedveskedem.

Reklámok

teltkarcsú robotnő

november 29, 2008

jelentkezik az írisz bolygóról: halló föööld! én szavazhatok? légtérhajlítással közlekedem, hiszek a szép jóságban, úgy élek, ahogy a kedvem tartja, végtelen kék a vágyam partja, mi a csudát tegyek? kire leheljem csókom bélyegét, he?

az egyenes gerinc titka

november 28, 2008

a terhek egyenletes elosztásában, a lépéselőny rendszeres gyakorlásában, de főleg a lélek elviselhető könnyűségében rejlik.

baleset. kisíklottunk. sáncból blogolok…

november 26, 2008

várjuk az autómentőt, hogy húzzon ki a sáncból. ezt épen megúsztuk, és már a kezem sem reszket. sűrűn hull a hó…

balerinákat a parlamentbe!

november 25, 2008

mert kifinomultak.
mert rugalmasak.
mert értenek
a pasik nyelvén.

falunapok a szívemben

november 25, 2008

mostan színes házakról álmodom. tudom, el vagyok szállva. kellene nekem egy mesebeli kunyhó, ahová elvonulhatnék rajzolgatni, írkálni (tényleg: ez leszek, ha nagy leszek- írkáló). lenne benne egy kényelmes heverő, asztal, szék, wireless, és kávé. ja, a kávé! tudtam, hogy valami nagyon hiányzik ma!

lányok

november 22, 2008


mélyfagyasztott, félkész nő

november 19, 2008

ez kell a mikróba oszt wash and go

rugalmas munkatársakat keresünk

november 18, 2008

– balerinadőlésszög-beállítónak, szakirányú végzettséggel, két év tapasztalattal;
– színpadfényorgia-tervezőnek, vizionárius beütésekkel, részmunkaidőben;
– mozgásművészt balerinatartónak, szilárd erkölcsi alappal, hétvégi előadásokra.

könyvbemutató szentgyörgyön

november 16, 2008

hétfőn, november 17-én, d.u. 6 órától, a Teinben.
a balettkákat Láng Zsolt méltatja.
várlak szeretettel, csőre töltött
golyóstollal:))