megjósolom, feleim, hogy sokkal kevesebb időm lesz, mint tavaly. kevesebbet blogolok majd, és gyakrabban írok papírra. többet járok ki a szabadba (szmogos városok kíméljenek!), szépirodalmat olvasok, átrendezem a ruhatáramat, és kidobok mindenféle fölösleget az életteremből. zongorülök, amikor csak tehetem.
a légkalapácsot, és bőgencset, a neurotikus szomszédasszony gyerekét.
amerikában a nők leginkább bugyit, melltartót, zoknit, hosszú szárú csizmát, cicanadrágot, térdig érő kabátot, prémes csuklyát, okostelefont, messzipasit viselnek. leginkább mégis a sorsukat viselik önnön szívük táján, kicsit morcosan reggel, rögtönözve délben, lelazulva este, ######### éjszaka [censored. FBI]. Lynda korán kel, aranyat lel, majd szorgosan felkapaszkodik a zöld kettesre. next station is times square.
de mi itt dekkolunk a heathrow reptéren, mert nem maradhatunk le a Nagy Demokratikus Motozásról. a britek nem viccelnek: tütü és tüllszoknya nélkül járatják velünk a pádödöt. pfúj.
láttál már bombányi installációt három terembe préselve? a tárgy nem adja meg magát, sőt: egyáltalán nem engedi, hogy meglássuk, megszeressük, egy pillanat művevoljuk. csak darabkákat láthatunk belőle, majd – jó esetben – a fejünkben összerakhatjuk. na ezt nevezem balettnek!
“I have an abstract woman and she has conceptual ways
oh yeah, I have an abstract woman she can turn
my whole life into a cubist painting…”
William T. Wiley
és anyu, kész-e a kakaóm? és mi van akkor, ha elhajózunk rióba? nem, szó sem lehet róla, kislányom. tél van, hó esett, és jönnek az ünnepek. mindennek mértéke az öltözködés. gyönyörű volt a matisse kiállítás. nem is tudtam, hogy ennyire szeretem őt.
